A nyomok a székhelycentrum.hu-hoz vezetnek

Szponzorált tartalom

https://szekhelycentrum.hu/
https://szekhelycentrum.hu/

A minap hallottam egy mulattató történetet arról, hogy egymás szomszédságában élő vállalkozók között milyen érdekes viszonyok alakulhatnak ki. Történt ugyanis az, hogy egy fiatal vállalkozó, aki bérelt lakásban élt, nem rendelkezett saját ingatlannal – egyik napról a másikra teljesen felépítette, és el is indította a vállalkozását –, székhellyel, működőképes irodával, ügyintézéssel, mindennel.

Ezzel szemben a szomszédja, akinek pénze is volt, meg lakása is, nem jutott egyről a kettőre. Ez a szomszéd nem tudta mire vélni a másik vállalkozásának gyors elindítását, és bosszúságában még magándetektívet is fogadott a szomszédja megfigyelésére, mert meg volt győződve arról, hogy az ilyen gyors elindulás mögött egészen biztosan csak valami törvénytelenség állhat.

Aztán persze kiderült, hogy mindez mögött valójában a https://szekhelycentrum.hu áll.

A székhelycentrum valójában egy nem mindennapi székhelyszolgáltató. A Gross cégcsoport tulajdonában áll, és az fémjelzi elsősorban, hogy magas színvonalú szolgáltatásait nagyon alacsony piaci áron kínálja.

A székhelyszolgáltatást nemcsak Budapesten – a II. kerületben, az V. kerületben, a VI. kerületben, valamint a XII. kerületben – biztosítják, hanem az iparűzési adótól mentes Újlengyel településen is.

Roppant kedvező díjszabású csomagjaik fél éves, éves, valamint kétéves időtartamra köthetők – minden esetben plusz egy ajándék hónappal.

Nagyvonalú és ügyfélorientált szolgáltatásaik már a szerződéskötés során megmutatkoznak. A szerződéskötéshez például nem feltétlenül kell személyesen megjelennie az adott vállalkozónak, ugyanis a hozzájáruló nyilatkozatot előzetes megjelenés nélkül is elkészítik.

Ugyanez vonatkozik a székhelyhez való befogadó nyilatkozat esetében is, megfejelve azzal, hogy előzetes fizetés nélkül is igénybe tudjuk venni, sőt akár még kártyával is rendezhetjük ezt a szolgáltatást. Természetesen ebben az esetben is az a lényeg, hogy nem szükséges a személyes megjelenésünk – tehát nem kell mondjuk az ország legtávolabbi pontjáról elutaznunk ez ügyben.

A többi székhelyszolgáltatóval szemben az is pluszként jelenik meg a székhelycentrum.hu-nál, hogy a székhelyünkként bejelentett címre érkező leveleket minden hónapban fizikálisan és elpostázzák az általunk megadott címre, és ezért természetesen nem számolnak fel plusz költséget.

Ha előfordulna az a sajnálatos tény, hogy vállalkozásunk nehéz helyzetbe került, s ezért nem tudjuk kifizetni a székhelycentrumnak a díjszabásban megállapított összeget, akkor a cég megelőlegezi nekünk a bizalmat, és szerződésbontás helyett még további három hónapot ad a tartozásunk rendezésére.

A székhelycentrum esetében tehát összességében megállapítható, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek, melyekhez továbbá erős fokú bizalommal állnak hozzá.

A székhelycentrummal való kapcsolatfelvétel nagyon egyszerű. Az ehhez szükséges információk ugyanis mind megtalálhatók a https://szekhelycentrum.hu weboldalon – telefonszámmal, valamint a székhelycentrum összes irodájának címével, úgy mint: a budai központi iroda ügyvéd és ügyfélfogadó iroda címével és telefonszámaival, valamint a Pest belvárosi ügyvéd és ügyfélfogadó iroda címével, telefonszámaival és összes elérhetőségével.

Ezenkívül lehetőség van még a vidéki irodákban való kapcsolatfelvételre is. Ez jelenleg még csak előzetes időpont egyeztetéssel működik: Győrben, Pécsen, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen.

És hogy mi a tanulság a fenti történetből? Hát az, hogy magándetektív fogadás helyett ajánlatos minél előbb a https://szekhelycentrum.hu-hoz fordulni!